Drasztikus átalakulásban a BI piaca

2019.10.18.
 
Adverticum Zrt.

Új szelek fújnak a BI világában

A 2019-es év rég nem látott változásokat hozott a BI és analitikai szoftverek piacián. A 2007-es nagy felvásárlási hullám óta, amikor többek között az IBM vette meg a Cognost és az SAP a Business Object-et, igazán nagy átrendeződés nem történt ebben a szegmensben. 

Az elmúlt években a meghatározó trend a vizuális analitikára és önkiszolgáló BI képességekre fókuszáló megoldások előretörése volt. Ennek köszönhető, hogy a Tableau 100 millió dolláros éves árbevételről néhány év alatt egymilliárd közelébe nőtt, a Microsoft Power BI pedig szinte nulláról indulva a tavalyi év végén már 500 millió dolláros bevételnél járt.

Alapvető piaci átrendeződés azonban 2018-ig nem történt, a tortán továbbra is számos cég osztozott, az említetteken kívül például a Qlik, a MicroStrategy vagy a SAS.  Az  Oracle-IBM-SAP hármas is jelentős forgalmat bonyolított a BI és analitikai szegmensben.

2019: a felvásárlások éve

Az idén aztán minden alaposan megváltozott, egyetlen év alatt több akvizíció történt a piacon, mint a korábbi évtizedben összesen.

A legnagyobb horderejű ügylet a júniusi Salesforce-Tableau felvásárlás volt. Az online CRM piac vezetőjeként ismert Salesforce közel 16 milliárd dollárt, azaz a Tableau éves árbevételének több mint tízszeresét fizette ki a vizuális analitika legismertebb szállítójáért.

A Google a főleg nagyvállalati BI körökben ismert Looker-t vette meg 2,6 milliárdért, hogy a saját fejlesztésű, inkább belépő szintű funkcionalitást nyújtó Data Studio mellett egy professzionális eszközt is a portfóliójában tudhasson.

Más irányba mutatnak a Qlik vásárlásai. Az eddig elsősorban dashboardkészítő és adatvizualizációs eszközeiről ismert cég az adatintegrációs szoftvereket fejlesztő Attunity-t vette meg félmilliárd dollárért, így most már az adatelemzési folyamat szinte minden lépésére kiterjedő megoldást tud kínálni. 

Kisebb jelentőségű tranzakciókat hajtott végre a Sisense és a Logi Analytics is a Periscope  Data és a Zoom Data bekebelezésével.

A vállalati adatkultúra fontossága

A szoftverpiaci átrendezés mellett egyre nagyobb a hangsúly a BI alkalmazásának emberi oldalán is. Egy felmérés szerint a nagyvállalatok több mint 90%-a kihívásokkal küzd a BI megoldások szélesebb körű használata terén.

A problémák között szerepel a nagyobb önállósággal járó nagyobb felelősség, a nem mindig kielégítő technikai képzettség és a belső támogatás hiánya.

Ezt felismerve a BI szállító cégek – akiknek alapvető üzleti érdeke a vállalati BI felhasználók számának növelése – egyre-másra indítanak olyan programokat, amelyek célja a vállalatok felkészítése a BI transzformációra.

AI, ML, Python és a többiek

A jelenleg a BI piacra irányuló kiemelt figyelem mellett az analitika többi szegmense is töretlenül fejlődik. 

A vállalatok egyre komolyabban invesztálnak a gépi tanulás (ML) és a mesterséges intelligencia (AI) alapú megoldásokba. Igazi üzleti áttörés talán még nem történt, de az érettség jelei immár  a hazai cégeknél is jól láthatóak, egyre több helyen kerülnek éles üzembe a korábbi pilot fejlesztések.

Szintén jól látható trend a nyílt forráskódú adatelemző eszközök további térnyerése, különösen a gépi tanulás és Data Science területén. Mind a Python, mind az R népszerű, a hazai felhasználók egyre növekvő táborában a startupok mellett megtalálhatóak immár bankok, pénzintézetek és telekom cégek is.

A Budapest BI Fórum programjában több tucat esettanulmány és technikai előadás foglalkozik az önkiszolgáló BI, a gépi tanulás és az AI sikeres alkalmazásának kérdéseivel. Az előadásokat workshopok, adatvizualizációs verseny és adatos pozíciókra specializált állásbörze egészíti ki.  Részletes program: budapestbi.hu

Melléklet – Fontosabb BI és analitikai felvásárlások 2019-ben

Dátum

Felvásárló

Felvásárolt

Összeg

2019. február

Qlik

Attunity

500 millió dollár

2019. május

Sisense

Periscope Data

100 millió dollár

2019. június

Salesforce

Tableau

15,7 milliárd dollár

2019. június

Google

Looker

2,6 milliárd dollár

2019. június

Logi Analytics

Zoom Data

nem ismert