Közös alkotós szombat a Bice-Bócákkal

2019.12.02.
 
Adverticum Zrt.

Szombat reggel az Adverticum kollégák felkerekedtek, és meg sem álltak Mórig. Ugyan nem volt munkanap, mégis közösen töltöttük a délelőttöt. A móri Bice-Bóca Egyesület első adventi játszóházán alkotott a csapat.

Nagyon vártuk már advent első szombatját. Tavaly, amikor először találkoztunk a Bice-Bócákkal, elhatároztuk, hogy ha előbb nem, jövőre ismét ott leszünk az adventi játszóházon. Szerencsére már az első alkalomra el tudtunk menni, és egy felejthetetlen délelőttöt töltöttünk Móron.

Számos ötlettel, kellékkel készültünk, és reméltük, hogy a tavalyihoz hasonló hangulatban telik majd a délelőtt. Ismerősként fogadtak minket, és nagyon várták már, hogy elkezdjünk közösen alkotni.

Hamar eltelt az a néhány óra, és azt vettük észre, hogy abba sem tudjuk hagyni az alkotást. Szuperül éreztük magunkat.

Helga, az egyesület vezetője megköszönte nekünk a meglepetést, ajándékot, és hozzátette – amit ezúton is köszönünk – hogy úgy fogadtak már minket, „olyan természetességgel, ahogy egy családtagot, barátot lehet fogadni!"

Köszönjük, móri Bice-Bócák. Várjuk a következő találkozót!

 

Bice-Bóca Egyesület

http://www.biceboca.hu
http://www.bocaszivarvany.eoldal.hu
Adószám: 19018249-1-07
Számlaszám: 11736044-20004927